élő szoftver kis- és középvállalkozásoknak
Élő szoftver.
Nem dobozos.
- Nem kell modulokat vásárolnod.
- Rád szabjuk.
- A tiéd marad.
Már az induláskor kapsz egy működő alkalmazást a céged saját webcímén. Mi biztosítjuk hozzá a teljes informatikai hátteret: a hardvert, az üzemeltetést és a fejlesztői munkaállomást AI-fejlesztőasszisztenssel. Neked csak azt kell elmondanod, hogyan működik a céged. Mindezt havidíjért; a havi szerződés bármikor felmondható.
Az első hónap fél áron jár, és az egynapos képzést, valamint a honlapod újraépítését is tartalmazza. Utána havidíjat fizetsz a cégedre szabott árajánlat szerint, felhasználónkénti díj nélkül.
Eddig két út volt. Most van egy harmadik.
Dobozos szoftver
Az első napon működik.
A cégnek kell alkalmazkodnia a szoftverhez. Ami nincs benne, azt többnyire nélkülözni kell.
Egyedi fejlesztés
Pontosan az, amit kértél.
Hónapokig tart, milliókba kerül, és minden módosítás újra komoly projekt, igényfelméréssel és egyeztetésekkel. A végén pedig gyakran kiderül: nem ilyen lovat kértél.
Élő szoftver
Az első napon működik, és veled együtt változik.
Napok alatt magad igazítod a céged működéséhez, ehhez nincs szükséged ránk: az ATAILA platform elvégzi helyetted. Minden módosítás tesztelés után kerül az éles rendszerbe.
Mit kapsz az első hónapban
A teljes listaInduló alkalmazás a céged saját webcímén.
app.cegnev.hu, böngészőből és telefonról is, bejelentkezéssel, magyarul és angolul.
Újraépített honlap.
A meglévő honlapodat egy nap alatt újraépítjük, és átvesszük a tartalmát. A kapcsolatfelvételi űrlapon érkező megkereséseket az alap CRM-rendszer automatikusan rögzíti.
Alap CRM-rendszer.
Ügyfelek, értékesítési lehetőségek, feladatok és árajánlatok. Ezt a céged folyamataihoz igazítjuk.
Fejlesztői munkaállomás AI-asszisztenssel.
Leírod a kívánt módosítást, az AI elkészíti, te pedig élesíted. Ha tanács kell, segítünk.
Privát AI a saját szoftveredben.
A modellek magyarországi hardveren futnak, így az adataid alapértelmezés szerint nem kerülnek külső AI-szolgáltatóhoz.
Három környezet, napi biztonsági mentés.
A fejlesztői környezetben dolgozol, a tesztkörnyezetben a kollégáid is kipróbálják a változásokat, az éles rendszert pedig mindenki használja, akinek hozzáférést adsz.
Amit hozunk
Három réteg. A középső a miénk.
Az AI-fejlesztőasszisztens megírja a kódot. Ahhoz, hogy ebből működő üzleti szoftver legyen, egy teljes rétegre van szükség a kód és a hardver között. Nagyvállalatnál ezt egy 5–50 fős informatikai csapat építi és üzemelteti, ami egy kisebb cégnek megfizethetetlen. Mi ezt a réteget hozzuk el, készen.
A te alkalmazásod
Az AI-asszisztenssel te építed és élesíted, a saját tempódban.
A réteg, amelyet mi hozunk
-
Fejlesztői munkaállomás
Távoli gép AI-fejlesztőasszisztenssel: leírod, mit szeretnél, és a kód ott helyben elkészül.
virtuális asztal · AI-fejlesztőasszisztens
-
Felügyelt erőforrások
Neked lefoglalt processzor, memória és tárhely, folyamatos felügyelettel és riasztással.
vCPU · memória · monitoring
-
Adatbázis
Üzemeltetett adatbázis, mentéssel. A karbantartása a mi dolgunk.
PostgreSQL
-
Fájltároló
Biztonságos tároló a dokumentumoknak, a képeknek és a feltöltött fájloknak.
S3-kompatibilis objektumtár
-
Titokkezelés
A jelszavakat és a kulcsokat titkosított tárban őrizzük, a kódtól elkülönítve.
secret store
-
Három környezet
Fejlesztői, teszt- és éles környezet, mindegyik saját adatbázissal és tárhellyel.
DEV · UAT · PROD
-
Élesítési folyamat
Minden módosítás ugyanazon az automatikus úton halad végig a tesztkörnyezeten át az éles rendszerig; az élesítésről te döntesz.
CI/CD · Release Manager
-
Alkalmazás-átjáró és webes tűzfal
Egyetlen védett bejárat az internet felől. A webes támadásokat felismerjük, a támadókat pedig kizárjuk a tűzfalon.
app gateway · web firewall
-
Biztonsági vizsgálat
Az alkalmazásod minden új verziójánál automatikusan átvizsgáljuk a kódot és a felhasznált csomagokat, és ellenőrizzük, hogy nem került-e jelszó vagy kulcs a kódba.
SAST · függőségvizsgálat · secret scanning
-
Behatolásos és terheléses teszt
Kérésre úgy próbáljuk ki a futó rendszert, ahogy egy támadó vagy egy forgalmas nap tenné.
penetration test · load test
-
Tanúsítványok
A HTTPS-tanúsítványok automatikusan megújulnak, a lejáratukat pedig folyamatosan figyeljük.
certificate rotation
-
Mentés és visszaállítás
Naponta biztonsági mentést készítünk, 30 napig megőrizzük, és egy második helyszínen is tárolunk belőle másolatot.
backup · restore
Hardver
Saját gépeink kolokációs partnerünk budapesti, XIII. kerületi adatközpontjában. Ha a felhőt választod, egyeztetés szerint: Azure vagy AWS.
És még sok minden, amivel neked nem kell foglalkoznod: hálózat, frissítések, naplózás, kapacitástervezés.
Neked csak azt kell tudnod, hogyan működik a céged, és min szeretnél javítani.
Négy lépés, egy hónap
Az első 30 nap napokra bontva- 1
1. lépés
Bemutatkozás
1 óra
Kik vagyunk, mit csinálunk, mit gondolunk a szoftverről.
- 2
2. lépés
Meghallgatunk
1–2 hét, a saját tempódban
Milyen eszközökkel dolgozik a csapatod, és mit szeretne elérni.
- 3
3. lépés
Első hónap
30 nap · fél áron
Képzés, honlap, induló alkalmazás. A hónap végén döntesz.
- 4
4. lépés
Havidíj
havonta, árajánlat szerint
Bármikor felmondható. Hosszabb szerződéssel kedvezőbb.
Létrehozás és gondozás
Project Factory
Kitöltesz egy űrlapot, és a Project Factory percek alatt létrehozza a projekted technikai alapját: előkészíti az alkalmazás és a honlap vázát, és beállítja a szükséges környezeteket és biztonsági mentéseket. Itt indul az ötleted megvalósítása.
Release Manager
Minden módosítás ugyanazon az ellenőrzött folyamaton halad végig: fejlesztői környezet, tesztelés, élesítés. Az élesítésről te döntesz, a Release Manager pedig minden lépést rögzít. Így a szoftvered gyorsan fejlődhet, miközben megbízható marad.
Az ötletedből a Project Factory projektet hoz létre. A Release Manager életben tartja.
AI építi. Te élesíted. Mi melletted állunk.
Az AI ma már üzleti alkalmazások kódját is képes megírni. A döntés a tiéd: az AI-asszisztenssel te építed és élesíted, a saját tempódban. A platform minden új verziót automatikusan átvizsgál, és ugyanazon az ellenőrzött úton vezeti végig. Ha tanács kell a rendszer felépítésével, biztonságával vagy teljesítményével kapcsolatban, bármikor fordulhatsz hozzánk. Így a szoftvered gyorsan változik, de nem válik kiszámíthatatlanná.
- 1 automatikus biztonsági vizsgálat
- 2 architektúra-tanácsadás kérésre
- 3 terheléses teszt kérésre
- 4 segítség az AI-funkciók beépítéséhez
Az adataid Magyarországon maradnak
A szoftveredet a saját hardverünkön futtatjuk, kolokációs partnerünk budapesti, XIII. kerületi adatközpontjában. A privát AI-modellek is itt futnak, így a céged adatai alapértelmezés szerint nem kerülnek külső AI-szolgáltatóhoz. Egy felhőben bérelt virtuális gép olcsóbbnak tűnik, de érdemes mindent összevetni: környezetek, biztonsági mentés, védelem, fejlesztői munkaállomás és üzemeltetés, egyetlen díjban. A ROI-kalkulátor a saját számaiddal mutatja meg, mibe kerülne ugyanez máshol.
Maradj, mert szereted. Ne azért, mert muszáj.
A kódod, az adatbázisod és a fájljaid mindig a tieid maradnak. A Project Factory segítségével bármikor, egyetlen gombnyomással exportálhatod a teljes projektedet, útmutatóval együtt. Nincs szolgáltatói kötöttség. A havi szerződés bármikor felmondható; hosszabb időre csak akkor kötöd le magad, ha a kedvezményért így döntesz. Ha úgy döntesz, átköltöztetjük az alkalmazásodat a felhőbe: Azure (infrastruktúra) és Foundry (AI), vagy AWS (infrastruktúra) és Bedrock (AI) környezetbe. Mielőtt döntesz, érdemes mérlegelni, hogy a tokenalapú AI-díjak a használattal együtt nőnek, a helyben futó AI-val pedig az adataid a saját környezetedben maradnak. Végső soron az a kérdés, kiben bízol.
Már működő rendszerek
Három helyen láthatod, mit lehet építeni a platformon: ügyfeleinknél, a saját termékeinkben és a helyi AI-t bemutató alkalmazásokban.
Ügyfelek
A Gépteszt Kft. vizsgálati rendszerének működő változata két hónap alatt készült el, és további három hónap elteltével éles üzemben is elindult. Négy AI-funkció működik benne, mind magyarországi hardveren, külső AI-szolgáltatás nélkül. A terepen dolgozó mérnökök a Google Playen keresztül kapták meg az alkalmazást.
2026 novemberében két nap alatt három céges honlapot építettünk újra.
Saját termékeink
Amit mi építettünk a platformon
A platform képességeit a saját termékeinken is megmutatjuk. Ezeket mind mi, az ATAILA csapata építettük és üzemeltetjük, ugyanazon a platformon, amelyet te is megkapsz.
Szerintünk ez különösen jól sikerült: a szerkesztőségi alkalmazás, amely az ATAILA híreit készíti. Figyeli a szakmai forrásokat, rangsorolja a híreket, két nyelven megírja a heti cikkeket, és semmi nem jelenik meg, amíg egy ember jóvá nem hagyja.
-
AI-ügyfélszolgálati kolléga. 2026 júniusa óta az ATAILA ügyfélszolgálatát is ő viszi.
-
A könyvelő AI-munkatársa: bizonylatfeldolgozás, NAV-egyeztetés, kontírozási javaslat.
-
Privát AI ügyvédi irodáknak: összeveti a titoktartási szerződéseket az iroda szabályaival, és jelzi a kockázatokat.
És még: OpenChef.hu, OpenMath.hu, OpenChem.hu, NextPost.blog. A platformon több mint 100 domaint üzemeltetünk.
Helyi AI-képességek bemutatója
Ismerd meg, mire képes a helyi AI
Az openhub.hu bemutató alkalmazásai a helyi AI egy-egy képességét mutatják meg. Minden modell a saját gépeinken fut, Magyarországon, és egyik bemutató sem küld adatot külső AI-szolgáltatónak.
Szerződött ügyfeleink központi bejelentkezéssel (SSO) minden bemutató alkalmazáshoz hozzáférést kapnak, így kipróbálhatják a képességeket, mielőtt az AI-fejlesztőasszisztenssel beépíttetik őket a saját alkalmazásukba.
-
A dokumentumaid alapján válaszol, oldalszámra pontos hivatkozással.
-
Leirat, felirat, összefoglaló és fejezetek videókból.
-
Képek leírása, címkézése és a rajtuk lévő szöveg felismerése.
-
Képgenerálás szöveges leírásból.
-
Hangalapú beszélgetés, beszédfelismerés és felolvasás.
-
Kódoló AI, amely leírásból alkalmazást épít.
Egy árajánlat, egy döntés
Első hónap
A havidíj fele
- Egynapos képzés
- A honlapod újraépítése
- Induló alkalmazás
- Alap CRM-rendszer
- Fejlesztői munkaállomás
- Privát AI-keret
- Három környezet
- Napi biztonsági mentés
A másik felét mi álljuk. A hónap végén döntesz a folytatásról.
Utána
Árajánlat szerint
havonta, a lefoglalt erőforrások alapján
- Felhasználónkénti díj nélkül, méltányos használat mellett
- Egy full-stack webalkalmazás és egy statikus honlap, vagy ezek kombinációja, akár mobilalkalmazással (Android, iOS)*
- Három környezet
- Fejlesztői munkaállomás; igény esetén több, egyedi ajánlat alapján
- Egyeztetett tárhely
- Egyeztetett vCPU és memória
- Egyeztetett havi AI-tokenkeret privát modelleken
- Napi biztonsági mentés, 30 napos megőrzéssel
- Automatikus biztonsági vizsgálat minden új verziónál
- Platformtámogatás munkaidőben
* A mobilalkalmazás nem része az alapcsomagnak. Az AI-fejlesztőasszisztenssel egyszerűen fejleszthető és tesztelhető, az alkalmazás-áruházakban való közzétételben pedig együtt dolgozunk veled.
Több kapacitáshoz bővítőcsomagot kérhetsz, előre rögzített áron. Egy-, két- vagy hároméves szerződéssel kedvezményt kapsz.
Saját AI-gép
Több AI, tokendíj nélkül
Nem akarjuk, hogy a számlád az AI-használatoddal együtt nőjön. Ezért kínáljuk és ajánljuk, hogy a céged saját asztali AI-szuperszámítógépet vásároljon.
Ilyen gépekre gondolunk
-
NVIDIA DGX Spark
Asztali AI-szuperszámítógép NVIDIA Grace Blackwell (GB10) chippel és 128 GB egységes memóriával. Több gyártó is kínál erre épülő gépet.
-
AMD Ryzen AI Max+ 395
Erre a processzorra épülő mini munkaállomás, akár 128 GB egységes memóriával, amelyet a processzor és a grafikus egység közösen használ.
Így kötjük be
-
Az irodádban, VPN-nel
A gép nálad marad, és titkosított site-to-site VPN-kapcsolaton csatlakozik a környezetedhez.
-
Kolokációs adatközpontban
A gépet elhelyezzük kolokációs partnerünk budapesti, XIII. kerületi adatközpontjában, és ott üzemeltetjük.
A privát modellek ezután a saját gépeden futnak: nincs tokendíj, és nincs havi tokenkeret. Annyi AI-t használsz, amennyit a géped elbír.
Mondd el, hogyan dolgozik a céged. Az informatikai háttér a mi dolgunk.
vagy hívj: +36 30 350 0380